Rések a falon, helyett: polcon

Nem tudom hol a hiba, lehet bennem... Van egy könyvtár, ami félig közkönyvtári, félig iskolai könyvtári funkciókat lát el, szép állománnyal, és ahová mindig egy listával megyek, hogy ezt meg ezt meg kell nézni, hogy bent van. Főleg, míg nem nyit meg az 1. emelet is a Tudásközpontban a szépirodalmi részleggel, addig ez az egyik, amire támaszkodhatok. Negatívum, hogy státuszt nem lehet lekérdezni a katalógusból, ezért a polcokat kell ténylegesen végigjárni, és igazából mindig pofára esek, mert semmit sem találok bent róla, csak a hézagokat, pedig elég vegyes a listám, műfajilag is, amiből válogatnék. Miért pont ezek kellettek másoknak is? Miért?
Na és akkor kedves hallgatók, határozzuk meg, hogy kik tartoznak bele a könyvtár célcsoportjába?

a vegyesfelvágott, nem mintha nem lenne mit olvasnom:
Békés Pál: Semmi baj (8 moly)
Grecsó Krisztián: Pletykaanyu (10 moly)
Nagy Gergely: Basszus! - Zene és szöveg (-1 moly)
Réz András: Mozibubus (22 moly)
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el... (119 moly)
Neil Gaiman: A temető könyve - előjegyzést kértem rá (75 moly)
Kerstin Gier: Halálom után felbontandó (27 moly)

(a mihez tartás végett a számok a molyon való olvasásokat jelenti, az utolsó hármon nem csodálkozom, az benne van a profilban, amit gyakran kölcsönöznek, a de a magyarokat igazán nem értem + már csak az kellene, mint A könyvek hercegében, hogy kiderüljön, hogy egy srác hozza ki ezeket előttem (a magyarokat) és akkor én lenyomozom, amit nem teszek, és akkor ásó, kapa, nagyharang)

Art Spiegelman: Maus - Egy túlélő regénye

Mivel most már eljutottam arra a pontra, hogy két kezem sem elég, hogy megszámoljam hány képregényt olvastam, ami lehet másnak semmiség, nekem nagy szó, úgy éreztem, hogy át kell gondolnom a képregények értékelési rendszerét, hogy egyértelművé és átláthatóvá váljon teljes egészében a fejemben. Megtettem és emiatt ez az eddigi leginkább lepontozott képregénnyé vált, nem ok nélkül, magyarázok is, de először, hogy miről is szól, na meg egy közbevetés: még egyszer köszönöm a könyvtárakon és boltokon kívül a hozzájárulást a magánszemélyeknek is, hogy kezembe vehetettem ezeket. :)

A szerző, Art Spiegelman édesapja, Vladek Spiegelman túlélő, őt kéri meg fia, hogy mesélje el a történetét, a II. világháborút, a bujkálásokat, a koncentrációs táborokat és mindent, ami vele történt, kezdve onnantól, hogy megismerkedett az édesanyjával. Az Egyesült Államokban 1986-ban jelent meg a történet első fele, ami a harmincas évek közepétől 1944 teléig mesél, Magyarországon már 1990-ben olvashattuk, de sok-sok évvel később A teljes Maus címmel egyben is kiadta a két részt az Ulpius kiadó. Egyből hatalmas siker lett, hiszen ehhez a kényes témához regények szintjén sem sokszor nyúlnak hozzá, nem hogy képregény formájában, ami nem is átlagos lett, hiszen a zsidókat egér formájában, a lengyeleket disznóként, a nácikat pedig macskaként ábrázolja.

Nem nyűgözött le. A témaválasztás feltűnővé és egyedivé teszi, ezt nem tagadom, de attól mert valaki hozzá mer nyúlni ehhez a témához, nem fogok a lábai előtt heverni. Akárhogy is próbálják magyarázni különböző elemzések az öngúnyt, meg a szeretetreméltóságot, nekem Vladek, a túlélő, Art apja nem volt szimpatikus, ha meg nem az a főhős, az nem annyira jó nekem mint olvasónak. Emlékszem volt is egy ilyen kocka benne, hogy Art rájön, hogy olyan mintha az apját tipikus fösvény zsidónak ábrázolná, és ez nem jó. Tényleg nem.
Értem én nagyjából az ideológiai hátszelét annak, hogy ki egér, disznó, macska, de olyan szinten sematizáltak lettek a figurák, hogy nem tudtam megkülönböztetni sokszor a férfi-nőt sem, nemhogy az azonos neműek különbözőségeit. Túl sok minden szerepelt egy oldalon, vagyis nem is így mondanám, nem történetileg volt sűrű, hanem a rajz szintjén. Szóval grafikailag sem tetszett, túl darabos és szögletes volt és a szövegbuborékokat nem is tudtam elolvasni sokszor, annyira apró betűsek voltak és csúnyán írtak benne.

Érdemes elolvasni, nem mondom, hogy nem, egyszer mindenkinek a kezébe adnám, mondjuk történelemórán, de összességében ez csak erős közepes.

Nekem ennyi: 6/10

Kiadó: Napra-forgó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1990
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 159 oldal
Ár: nem beszerezhető > keresd A teljes Maus-t, de igazából az sem kapható...
ISBN-szám: 963-7960-02-3

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim kivételes átlagélete

Név: Scott Pilgrim
Kor: 23 év
Állapot: Ellenállhatatlan

Kicsit bővebben: Scottra egy kívülálló nem mondaná azt, hogy sínen van, éppen ellenkezőleg. 23 évesen munkanélküli, céltalan, tengődő, meleg barátjával osztozik egy egy szoba összkomfortos lakáson, szabadidejében meg a zenekarával próbálnak, de tudják magukról, hogy nem jók. "Scott Pilgrim egy gimnazistával jár!" Egy 17 éves lánnyal tett kitérő után megjelenik álmaiban, majd életében is a veszélyesen kúl csaj, Ramona, aki most költözött Vancouverben és futárként dolgozik. Minden szép is lenne, csak Scottnak, ahhoz, hogy járhasson Ramonával, meg kell küzdenie a lány hét gonosz exével.

Ennyi a kerettörténet, a kanadai képregényrajzoló, Bryan Lee O'Malley hat kötetben álmodta meg a sorozatot (hét ex, mert az egyik ikerpár volt... hogy hogyan? majd kiderül...), eddig három jelent meg magyar fordításban is, az első részben az első ex kerül sorra. Külsőre harsány és feltűnő a borító, nyilván a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani, maga a képregény fekete-fehér és nekem leginkább a letisztult szó jut eszembe róla. Kicsit mangaszerű, de mégsem, kicsit mindenféle, de mégsem, az a jó benne, hogy nem tudom egyik olvasotthoz sem hasonlítani, nem másol, nem Watchmenes, nem Kick-Ass-es, nem egyik magyar képregényes sem. Egyszerűen játékos és vidám, úgy éreztem, hogy nem akar többnek látszani, mint ami, könnyed kikapcsolódást kínál egy fél órára, és jó sok nevetést, amit nekem tökéletesen megadott. Szuperek benne a párbeszédek és ez a szép a képregényekben, hogy van egy kis buborék, benne két-három sorral, de az frappáns és szórakoztató, és arra ösztönöz, hogy még egyszer olvassam el az egészet, amit meg is tettem, és új dolgok "estek le". A valóságtól meg el kell rugaszkodni egy bizonyos szint után, mert mint kiderült, a tökéletes geek Scott a legjobb harcos a vidéken, ha arra kerül a sor.

További ajánlott olvasmány: Scott Pilgrim 1-2. - kulter.hu és Scott Pilgrim vs Matrix - science.fiction.blog.hu

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 165 oldal
Ár: 1990,-
ISBN-szám: 978-963-310-004-2

Bepillantás a Tudásközpontba

Azt gondoltam egy-két hete, hogy érzelmileg sokkal inkább megterhelő lesz a váltás a Széchenyi téri épületről, ahol eddig a Központi Könyvtár volt és nagyon-nagyon sok időt töltöttem olvasóként, gyakorlatosként, és kicsit mint dolgozó emberke is, az új létesítményre, a Tudásközpontra. Kétszer volt már a félévben ott (itt) pár órás gyakorlatunk, egyre inkább ráérzek a hangulatára, hogy tényleg jó, be lehet lakni, amit az elmúlt egy évben csak képről gondoltam, hogy az lesz. Mivel a 3. szint már megnyílt, a hallgatók is kezdenek bejönni, kölcsönöznek, tanulnak, léteznek az épületben, ami jó, mert nem üresen kell állnia.
Bár számtalan képgaléria van az interneten, amit profi fotósok készítettek, de ma én is kattintottam párat, (első alkalommal még nem mertem...), szóval a 3. szint, ahol a jogi és közgazdasági szakkönyvek vannak, de egyébként minden szintnek ilyen a szerkezete, az a nagy fehér kemence-szerű izé a kis lukakkal pedig a Kaptár. Kevés, meg nem olyan jó minőségű, meg csak azon a helyeken tudtam körbeforgolódni, ahol ma munkálkodtunk, de ez van.

El tudnánk nézegetni ezt a kilátást mindennap, nem? :)

Lemaradva, de: 5x5

Egész nap özönlöttek a molyon a frissben az új blogbejegyzések az 5x5-ös játékról, ami az október 9-ei naphoz kapcsolódik, amikor végre megrendezésre kerül Orosházán, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, és főleg, hogy Buzai Csaba szervezésében egy könyvesblogger és olvasók találkozója, kerekasztal beszélgetéssel, írókkal, sok-sok mollyal és minden jóval.
Na, szóval előre kering körbe egy felkérés, hogy öt szóhoz kell írni egyenként öt másik szót, amire asszociálunk róla, Lobo-tól kaptam a felkérést, aztán azóta már Mónikától is, nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek. Meg kellene nevezni öt másik bloggert is, nos, sok mindenkinek lehetne adni, de sok embernél láttam már, de akkor akiknél eddig nem: egy_ember, márti, Dün, Juci, és ösztönzésképpen PuPilla-nak, mert ő már megkapta, de nem volt még ereje megírni. Szóval asszociáltam, de tök hulla vagyok, nehezen állt rá az agyam, szóval elnézést, ha hülyeség. :)

Olvasás: szenvedély; utazás más világokba; képzelőerő fejlesztése; tökéletes kikapcsolódás; könyv nélküli táskával nem szabad elindulni

Kortárs magyar szépirodalom: gyöngyszemek; szeretem nagyon-kategória; nagy magyar valóság; csendes, ősz hajú írók; felolvasóestek

E-könyv: szemfájdító; sok jó kis helyen is elfér-elv; mobilitás; még jobban hozzáláncol a számítógéphez; digitális bennszülöttek

Könyves blogok: közléskényszer; hobbi; web 2.0; kitartás; műveltség

Könyvtár: második otthon; tömött olvasótermek; tudás; kincsesbánya; kulturális örökség védelmezője

Claudia Frenzel: Na ne!

Különben is, mit akartok? Az is csak a folyóban pancsol, aki ár ellen úszik. Még mindig érdekesebb, mint bámulni a partról.

A kortárs német irodalom homályos folt volt eddig, nagy tisztaságot ezúttal sem kaptam, hanem csak egy kis szeletét. Claudia Frenzel regénye elvileg önéletrajzi, de az is lehet, hogy fantázia az egész, elvégre olvastunk már ilyet korábban is, de mindegy is, mert az élményhez nem ad hozzá vagy vesz el.

Mindenesetre hálás téma, Miriam Merz ugyanis narkolepsziás, de nem az akárhol elalvós fajtából (Narco c. francia film), hanem a bioritmusa ment tönkre tizenkét éves korában, vagyis négy órát tud fent lenni, utána két-három órát alszik és ez így megy mindig. Ha a társadalmi normákat nézzük, akkor nincs normális állása, normális kapcsolata, normális lakása, normális élete. Neki persze más a normális, amiből jó nagy adagot kap az olvasó is, Miriam jól odamondogat mindenkinek, kulturális, társadalmi szurkálódások vannak, sok a popkulturális utalás (ezért a németesek és az ősrégi BRAVO-olvasók előnyben), amit annyira nem éreztem soknak és nem igazán zavart, hogy mondjuk X politikust nem ismerem, de előjött Sabrina Setlur, Verona Feldbusch, mindenki megkapja a magáét, még Bret Easton Ellis is. Laurent Garnier DJ-be ellenben halálosan szerelmes Miriam, na meg a szomszédja is Liam Gallagher hasonmása, szóval azért nem olyan borús az élet.

Én is szeretnék betagozódni, csak éppen a saját föltételeimmel. Még tartanak a koalíciós tárgyalások a társadalommal. És amíg nem egyezünk meg, addig csakis az ellenzékben lehet a helyem.

Később azért finomodik a hangja, megnyugszik, de végig jellemző a szókimondás, úgyhogy ha valakinek bejön a modern nyelvezet, a 100% jelenlevés a mában, annak ajánlom, bár azt nem mondom, hogy feltétlen eseménydús, inkább az életritmusát ismerjük meg, meg hogy mi van a fejében, éppen emiatt volt egy kicsi hiányérzetem, a dinamikáé, hogy olyan volt, mintha vették volna a terápiás naplóját és kitéptek volna belőle pár lapot és az került bele a regénybe.

Ahogy a nappal és az éjszaka egyforma nekem, ugyanúgy elvesztették jelentőségüket a hét napjai is. A hétfő csak abban különbözik a vasárnaptól, hogy megint nyitva vannak az üzletek. Én. Itt. Most. Minden más érvénytelennek bizonyult. És csak olyankor kap el a rettegés, hogy elveszíthetem az áttekintést, mikor azt képzelem, hogy holmi biológiai órákhoz vagy harmincon túliaknak szánt bőrápoló krémekhez kellene igazodnom. Hétfőnként azért mindig veszek magamnak egy szál rózsát, hogy legyen a hét napjainak sorában egy állócsillag is. A hétfőim tehát rózsásak. És csütörtökönként jelenik meg a Zeit.

+ Ha valaki imád címkéket gyártani a könyvekre, hogy ebből és ebből táplálkozik, ennek és ennek a női megfelelője, meg hasonlók, akkor annak irány a szorongas.com. Vitatható, nekem nem tetszik.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Új Palatinus Könyvesház
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2003
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 199 oldal
Ár: 1890,- (nehéz fellelni, pl.: Írók Boltja, nagyobb könyváruházakban nincsen)
ISBN-szám: 963-9487-57-8

Te, mi ez az épület itt? ... és ez a másik?

A történet a következő szokott lenni: ülök a helyi járatos buszokon vagy a távolságin, hallom a körülöttem ülő egyetemisták beszélgetéseit, amikor elhaladunk a 48-as tér körüli szakasznál (még mindig Pécsről van szó természetesen...) és sajnos sokuknak fogalma sincs, hogy mi történik a városban, vagy hogy milyen EKF-beruházások zajlanak még most is. Jelenleg is tart még az építkezés a koncertközpontnál, a Tudásközpont készen van, csak belülről nem áll még készen az olvasók fogadására. De erről majd később.

Olyan párbeszédek szoktak elhangzani, amik alapján kiderül, hogy nem tudják, hogy mik épülnek, ha van valami halvány elképzelés, akkor beazonosítani nem tudják, hogy melyik melyik, meg volt már tippnek a Tudásközpontra Művelődési Ház, meg mindenféle röhejes dolog. Na ilyenkor szokott végigfutni az agyamon az, hogy az egy dolog, hogy én informatikus könyvtáros vagyok/leszek, dolgoztam a Központiban az előkészületek során és nem csak lógatom a lábam, hanem nyitva van a szemem és jelen vagyok a jelenben, emiatt máshogy nézem az egészet, de mit lát egy külsős, szimpla hallgató?

Marketing szempontjából nem mondom, hogy leszerepelt az intézmény, de nem is lett túl erős, arra emlékszem, hogy valamikor tavasszal a Központiban megjelentek a könyvjelzők, amik infót tartalmaztak arról, hogy ősztől találkozunk a Tudásközpontban, stb, ezeket vittük mint a cukrot, meg voltak apróbb nyomtatott A/4-es lapok, hogy költözés lesz, mennyit és meddig lehet kölcsönözni, ennyi. Persze a bamán mindig jelentek meg tudósítások alapkőletételről, építkezési munkálatokról, helyszínbejárásról, képek, az jó volt, meg az Egyetemi Könyvtár honlapján is vannak időközönként friss hírek, csak ezt az utóbbit meg szvsz nem sokan olvassák. Az UNIV első száma is korrekt volt, hogy címlapot és több belső oldalt kapott a Tudásközpont bemutatása.

Nyár végén még úgy volt, hogy szeptember 14-én nyit az új könyvtár, a nyárra kivett könyvek szeptember 30-ig nem járnak le, azóta már köztudomású lett, hogy csúszik a nyitás, amiről biztos van egy csomó pletyka, az igazi ok mellett, ami pedig nem más, mint hogy az informatikai eszközök (számítógépek, fénymásolók, stb.) nem érkeztek meg, a szoftverek nem lettek telepítve, így emiatt lett az új nyitási időpont teljes hetet számolva október 25-e, hétfő. A könyvek és egyéb dokumentumok látottak alapján kb 90%-ban vannak a helyükön és belsőépítészetileg is minimum 95% körül.

Nem szándékozom az épületről négyzetméter pontos leírást adni, remélem minél többen járnak majd oda, a lényeg annyi, hogy modern épület, az előtérben a márvány dominál, fehérek a falak, a kaptár miatt nyitottak a terek, galériás a szerkezet, így akár a harmadikról is le lehet tekinteni. Padlószőnyeges a borítás a felsőbb szinteken, sok az üvegfelület, sok az asztal (tanulós, laptopnak, stb), sok helyre le lehet ülni olvasni, a böngésző is jól ki van alakítva, a bútoroknál nem a bükk dominál, hanem világosabbak, azt hiszem ezt nevezik juharnak. A lépcsőház fekete csempével borított, az egy kicsit sötét, vannak hangosbemondós liftek, és szép mosdók, valamint persze a könyvtári részbe beléptető kapukon lehet eljutni. Bár a tömörraktárba nem fognak járni az olvasók, de az is sokkal jobb mint a régi Központis, sokkal rendezettebb, nagyobb a tér, jobban meg lehet világítani, nincs az az érzésed, hogy horrorfilmben vagy és mindjárt megöl valaki a polcok között bóklászva, vagy beszorít kettő közé, mert szerencsére a csavargatós polcok maradtak (mi is a hivatalos neve?) vagy rád dőlnek polcok.

Na a lényeg, hogy majd el kell menni, a 0. szinten, a fogadótérben már most lehetséges a beiratkozás, mivel a régi olvasójegyek nem érvényesek a Tudásközpontba. Az új plasztikkártya formátumú, amivel igénybe vehető lesz az összes dokumentum, az is, ami a Megyei Könyvtárból jött, ami jó, mert így legalább kölcsönözhetőek lesznek DVD-k is, mert abból is van egy csomó minden műfajból, meg azt hiszem a magazinok egy része is.

Biztos és fontos:
1. a kikölcsönzött dokumentumok lejárati ideje központilag meg lett hosszabbítva október 30-ig, erről az olvasók e-mailben is kaptak értesítést.
2. az ÁJK-KTK Szakkönyvtára szeptember 20-tól (igen, holnap) korlátozott nyitva tartással és szolgáltatásokkal, de kinyit. Lehetséges lesz hétfőtől péntekig 8-16 óra között a kölcsönzés, beiratkozás, olvasójegycsere fénymásolás, tájékoztatás, helyben használat.

Annyit szeretnék még, hogy ha bárkinek van kedve egy kicsit pluszban pötyögni, akkor megírhatná, hogy mit gondol erről az új könyvtárról, jó-e, hogy ennyire modern lett vagy legyen inkább minden könyvtár szocreál stílusú, vagy bármi ami eszébe jut. Lehet PTE-s, más egyetemen tanuló, könyvtáros vagy más foglalkozást űző, férfi-nő, teljesen mindegy, bármilyen véleményt szívesen olvasnék.

Mark Millar – John Romita Jr.: Kick-Ass

Az én történetem is a filmmel kezdődött, ami tetszett, kilógott a sablon képregényes filmek közül (nálam ez a Spiderman-Hulk kategória...), vagány, merész, véres, kicsit csipkelődős volt klassz kis karakterekkel. Jött a képregény. Alapból arra áll rá az ember agya, hogy a-t hasonlítsa össze b-vel, de mi van ha én ezt nem akarom, mert a legkönnyebb egyik után a másikra azt mondani, hogy gagyi? Nem mondom, de akkor megpróbálom sorra venni a dolgokat:

Vizuálisan mit látok: semmi extrát nem találtam benne, színes, egyszerű, a sebek talán túl kegyetlenre sikerültek, a karakterek viszont egyáltalán nem voltak különlegesek és az volt a zavaró, hogy ha mondjuk X embert más szögből mutattak, akkor már nem volt felismerhető, mintha egy tök más ember arcát láttam volna, néha egészen bénán. Dave-et persze könnyű felismerni (de nem maradandó ő sem), de hány arca volt Katie-nek, G-nek? A filmbéli kedvenc, Hit-Girl sem lett kiemelkedő karakter, beleolvad a masszába, nem is szerepelt olyan sokat.

Na igen, a cselekményszál... tulajdonképpen két külön történetről lehetne írni, annyira mást hoztak ki a filmből, hogy az már fáj. Gondolkodtak, gondolkodtak a pénzes mágusok, hogy itt van nekünk ez az izé, de mivel is lehetne becsábítani az embereket a moziba? Tartani kell a főbb irányvonalat, hogy X, Y meghal, de hogy hogyan az nem mindegy, meg hát kapja már meg Dave a csajt, ugye-ugye? Pofára esés van a könyvben, nem love story. Vagy pl Big Daddy halála mennyivel érzelgősebb és elnyújtott a vásznon, mint a lapokon, ahol egy szimpla fejlövést kap? Mert az kell a mozinézőnek, hogy lássa Nicholas Cage-t haldokolni és akkor az olyan szomorú. Red Mist: a könyvben csak úgy megjelenik és a végén derül csak ki, hogy hoppá mi van, míg a filmben már a kezdetekkor a szánkba rágták, hogy ő kicsoda és miért teszi azt amit. Na meg Kick-Ass: itt viszont a filmbéli srácnál teszem le a voksom, mert sokkal hihetőbbnek és érettebbnek tűnt (az egy dolog, hogy szeretem a színészt amúgy is...), mint a kockákon ez a 14 évesnek tűnő szöszi srác. Hit-Girl meg az édesapjával együtt, ahogy már írtam, nem kapott annyi teret a könyvben, mint a filmben, és haloványabb is, nem bontakozott ki teljesen, míg Chloe Moretz alakításában elviszi az egész filmet a hátán.

Szóval a lényeg az, hogy a film a képregény alapján popcorn-mozi, sokkal fogyaszthatóbb, bár tömegfilmnek azért nem mondanám, ahhoz szerintem túl sok az erőszak és a vér, de mindegyik élvezhető és ajánlom a hasonló gondolkodású embereknek, történeti szempontból nem tudok sok mindent a második részről, de kíváncsi leszek rá, ha lesz. Ja, meg mi az, hogy megváltoztatjuk a képregény fő karakterét az adaptációban, de azért a borítóra ő kerül? Hm.
A fenébe, mégis jó érzés hasonlítani.

Nekem ennyi: 8/10

Kiadó: Titan Books
A kiadás helye: London
A kiadás éve: 2010
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: nincs megadva
Ár: 9.99 GBP
ISBN-szám: 978-184-8565-35-7

A könyvre vigyázni kell, nem?

Annyira szomorú, mikor a szeretett könyveimet, amik nekem nincsenek meg sajnos, rossz állapotban találom a könyvtárban. Van ez az Egyetleneim című regény Beregi Tamás tollából, amiről írtam már a kezdetekkor, könyvtári példányt olvastam először, most meg egy másik könyvtárban is megtaláltam, ahol nem is tudtam, hogy megvan, de örültem, amikor egy szimpla böngészésnél megakadt rajta a szemem és le is vettem rögtön. Külön nem terveztem, hogy újra elolvasom, de hát mivel annyira imádom, hát belelapozom vagy újra az egészet, tökmindegy, a lényeg, hogy jó érzés, hogy most újra itt van nálam a fizikai valójában.

A lényeg, amiről igazából írni akartam, hogy ez olyan, hogy a védő papírborítón alapból lukak vannak vágva, hogy a keményborítón lévő női testrészek kilátszódjanak, na mindegy, első sokkon túllépni, csak ezzel a példánnyal az a probléma, hogy kicsit túlvágták a lukakat, nem tudom, hogy véletlenül sérült meg, vagy valamelyik elégedetlen olvasó szórakozott, mindenesetre én meg a haját vágnám le, ez így most tök rongy és csúnya. Felülről hiányzik szintén egy rózsaszín dobozban a szerző neve, alulról pedig, hogy szerelmi függeléket is tartalmaz.
Puszi még egyszer.

Így néz ki alapból:

Boris Vian: Tajtékos napok

Van nekem egy olyan listám, amin klasszikus/kultkönyvek vannak a világirodalomból, amiket úgy érzem, hogy el kell olvassak, persze bizonyos kereteken belül, mert pl. hiába istenítik milliók Stephen King-et, én egy Cujo-t vagy Carrie-t tuti nem fogok a kezembe venni. Na szóval van ezen még Marquez, Kundera, Vonnegut, Steinbeck meg még jópáran, és rajta volt a Tajtékos napok is. Pipa.

"Colin visszatette a fésűt, egy egy körömollóval felszerelve, elefáncsontszín szemhéja sarkait ferdére metszette, hogy tekintete titokzatossá váljék. Sokszor meg kellett ismételnie, mert gyorsan újra kinőtt."

Olvasgattam róla ajánlókat, meg ami kell az informálódáshoz, aztán annak ellenére, hogy 1946-ban írta Vian, modern szerelmi történetként könyveltem el, ezt még most is tartom. Az író minden bizonnyal eléggé egyedi, mondhatni naiv életszemlélettel bírt, mert azért szerintem ennyire nem egyszerű a világ (várom a köveket...).

Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány, bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. (részlet az előszóból)

Röviden, mert a történet lezárását semmiképpen sem szeretném lelőni: Colin találkozik egy lánnyal, Chloé-val, akit "szerelemmel szeretne szeretni", járnak, összeházasodnak, beüt a baj, aztán ott van még Colin barátja, Chick, aki pedig Alise-t szeretné elvenni feleségül, az ötödik főbb szereplő pedig Nicolas, Colin új szakácsa.
Egyszerűnek tűnik, ámde: Colin úrifiú, kényelmesen él, mindent megkapott eddig az élettől, Chloé hasonló lány, kicsit kényeskedő, butuska lány, szerintem összeillettek, de semmi érzelmet nem váltottak ki belőlem, úgy érzem, hogy ők, 2010-ben az Upper East Side-on éltek volna, szóval értitek... A másik párban több fantáziát éreztem, Chick feltörekvő fiatal értelmiségi, Jean-Sol Partre iránt beteges rajongással viseltetik, a pénzét Partre könyveire, emléktárgyaira költi, így megfosztja magát az élet valódi élvezetétől. Alise szintén Partre-rajongó, egy előadáson ismerkednek meg, ami akár idillinek is hangozhat, később a lány képes a rajongását Chick-re fókuszálni, ám a fiúnak ez nem sikerül.

"Chick felemelte kétkorongos lemezjátszója fedelét, és feltett két különböző Partre-lemezt. Mindkettőt egyszerre akarta hallgatni, hogy új gondolatok pattanjanak ki két régi gondolat összeütközéséből. Egyenlő távolságra tette a két hangszórót, hogy feje pontosan ott legyen, ahol az összeütközés végbemegy, s hogy önműködően megőrizze a becsapódás eredményeit."

Fontos szerepet kap a regényben a zene, pontosabban a jazz. Sajnos az én életemben a jazz-nek nem ilyen fontos a szerepe, így nem tudtam különösebben értékelni, vagy érdekesnek találni, bár a koktélzongora ötletnek nem rossz. Na és igen... az egész tele van abszurd és szürreális gondolatokkal, eseményekkel, amik csak úgy belesimulnak a cselekménybe, néha nem is feltűnően, hanem csak azt érzem, hogy nem stimmel valami, visszaolvasom, és akkor esik le az állam. Mintha semmi sem lenne állandó és fixen meghatározott helyű a Földön. Ennek ellenére mégsem alakult ki a csodálat és varázslatos élmény, kellemes volt, de semmi több, lehetséges, hogy nem voltam hozzá a megfelelő hangulatban, pedig szerettem volna, de hát ez van. Természetesen nem szenvedtem végig, mert komolyan érdekelt, hogy kivel mi lesz és teljesen azért mégsem bizonyult kiszámíthatónak, meg mondjuk egy fél pont biztos a lakás leírásáért jár, hogy mivé alakult át a majdnem kétszáz oldal alatt, egy másik fél pedig a címért.

Nekem ennyi: 7/10

Kiadó: Merhávia Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1993
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 191 oldal
Ár: 1500,- (de nem kapható újonnan >regikonyvek.hu)
ISBN-szám: 963-7587-18-7

Igen! A Highgate temető ikrei az én postaládámban is landolni fognak

Még a nyár elején kinéztem a bookdepositoryn Audrey Niffenegger új regényét, a Her Fearful Simmetry-t, aztán vártam, hogy magyarul is megjelenjen. Nem kell már soká várni, az Athenaeum kiadó szeptember 20-a körül ígéri, magyarul A Highgate temető ikrei címet viseli. Tegnap pedig voltam olyan szerencsés, hogy megnyertem ezt a könyvet egy nyereményjátékban, így már nagyon-nagyon várom szeptember végét, amikor kézhez is kapom és elkezdhetem olvasni. Nem tudom milyen lesz, benne van a pakliban, hogy nem fog tetszeni, de kíváncsi vagyok rá.

Fülszöveg: A legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is. Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól. Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt… Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról, és az igazi testvéri összetartásról.

Tudásközpont: nyitás csak október 25-én

Igaz, hogy az egyetemi könyvtár honlapján már augusztus 24-én közzétették, de csak most vettem észre az új hírt, hogy a tervezett szeptember 13-a helyett csak október 25-től lesz elérhető mindenki számára az új könyvtár. Csóválhatnám a fejem, de már mindegy, inkább előre tekintek, bár azért az szomorú, hogy addig nem tudok onnan semmit sem kölcsönözni és az megint egy más kérdés, hogy a szeptember 30-án lejáró nyári pakkokat mikor kérik vissza, be kell-e vinni vagy a rendszer automatikusan meghosszabbítja október végéig?
Biztos kiderülnek ezek a dolgok, már csak azért is, mert nekem abban az üres épületben már lesz gyakorlatom szeptember közepétől! :D

Találtam egy jó oldalt, szép képek vannak benne az épületről kívülről-belülről és nyomon lehet követni, hogy 2010. 01. 11. óta hogyan haladt az építkezés.

Friss: október 30-ig érvényesek a meglévő kölcsönzések.

Marjane Satrapi: Persepolis - A visszatérés

Volt ennek egy első része, amiről már írtam pár napja, úgy ért véget, hogy a háborús Iránból Marjane-t Bécsbe küldték tanulni, ahol majd anyja egyik barátnőjénél fog lakni. A második kötet szépen simulva innen veszi fel a fonalat, formailag is, csak a borító más árnyalatú, de kellemes kézbe fogni és olvasni hosszú távon is, hiba is lett volna ezt a témát fényes papírra nyomni.

Nem akarok minden cselekményszálat lelőni, inkább olvassátok el, de ha valaki kíváncsi rá:
Nem úgy alakulnak a dolgok Bécsben, ahogy otthon eltervezték, nem beszél németül, új iskolába kerül, ahová be kell illeszkednie, barátokat szereznie, és mivel a nyugati kultúrába került, az is teljesen új a számára, mind kulturálisan, mind viselkedésében, úgyhogy azt hiszem ez a legnagyobb küzdelem. Lázadó lesz, megismeri a szerelmet is, aztán padlóra kerül és visszatér szülőhazájába.
... felvettem a kendőmet...
Négy év után, tizennyolc évesen újra az "elmaradott" országban találja magát, ahová vissza kell illeszkednie, újra kendőt hordani és elfogadni azt, hogy mennyire nem becsülik a nőket Iránban és mennyire kevés joguk van. Sikeresen felvételizik a Képzőművészeti Egyetemre, amit aztán elvégez, egy francia egyetemre is felvételizik és ahogy a fülszövegen is szerepel, Marjane Satrapi jelenleg Párizsban él.

Nos, nekem sokkal jobban tetszett a második kötet, egyrészt véget ért a háború, így nem minden második mondat halottakról szólt, hanem inkább Marjane volt a középpontban, hogy ő hogyan élte meg a mindennapokat Bécsben, illetve Iránban is. Jól volt körvonalazva a középiskola, érdekes, de mégsem olyan elképzelhetetlen karaktereket talált ki a barátainak (vagyis hát önéletrajzi, khmm), aztán meg a pasik is, haha, szóval ugyanolyan problémákkal küzdött mint bármelyik más korabeli, azon felül, hogy idegen volt a sok német diák között. A második fele is ugyanolyan jól sikerült, itt sem volt túlzottan hiányérzetem semmi iránt, illetve tetszett ami szerepelt, egyetem, kik is vagyunk mi valójában?, szóval értitek. :)

Összességében jellemző volt mindkét kötetre, hogy nem kertelt, mindig kimondta amit gondolt, a múltban is és a képkockákon sem félt megrajzolni dolgokat az írónő, és ez az őszinteség, ami a leginkább vonzó benne, ami persze magával vonja azt is, hogy nem csak a szép dolgokat mutatta be, igenis, nehéz út áll mögötte, de hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot, ami igencsak becsülendő.

Nekem ennyi: 9/10

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 2008
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 192 oldal (a könyvesboltok miért 170-et tüntetnek fel...?)
Ár: 2800,-
ISBN-szám: 978-963-9725-34-8

Agota Kristof: A Nagy Füzet

"A plébános hallgat egy darabig, aztán azt mondja:
- Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
- Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: "Ne ölj!", és mindenki öl.
A plébános azt mondja:
- Hát igen... sajnos háború van."

Részlet a fülszövegből: Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Szívük megkeményedik, testük megedződik, életben maradnak – de iszonyatos áron.

Továbbá azt is írták, hogy fekete humorral van átszőve... Tényleg? Én ezt nem vettem észre, kegyetlenül naturális és őszinte, néha már annyira, hogy elkerekedett a szemem. A névtelen ikrek hihetetlenül intelligensek, érzelmek nélküliekké válnak, mégpedig önakaratból, pl. addig mondogatják egymásnak a kedves szavakat (pl. szeretlek), míg azok elvesztik értelmüket, vagy mivel nem akarják érezni a fájdalmat, mikor megverik őket, egymást verik, hogy kivesszen belőlük a fájdalom. Számos egyéb gyakorlatot végeznek még, de emellett karban tartják elméjüket is, a Bibliából kívülről tudnak részeket, számolnak, írnak, olvasnak és rejtegetik a Nagy Füzetet.

"A sok ismételgetéstől a szavak lassanként elvesztik jelentésüket, és csökken a miattuk érzett fájdalom."

Mindez az őket körülvevő háború miatt van, a Kisváros lakói elvesztették emberségüket, általános viselkedési forma sajnos a sérült lány szexuális kihasználása, lopások, mérgezések, a pap..., mennyire hiányzott a szeretet az egész közösségből, mennyire félre volt kezelve az intimitás, nem véletlen, hogy az ikrek számára sem volt lehetetlen, bár nem mondom, hogy csak rosszat cselekedtek, mert nem, de ki mondott volna nekik ellent? Csak magukra számíthattak, szörnyű volt néha olvasni, hogy miket éltek át, mit láttak, miket tettek, milyen volt abban a korban élni, ezért közhely, de tényleg annyira jó, hogy nekem már nem kellett ilyen gondokkal küzdenem gyermekkoromban.

A könyv része a Trilógiának, egy korábbi bejegyzésben pedig már írtam Az analfabétáról, ami Agota Kristof önéletrajzi írásait tartalmazza.

Nekem ennyi: 10/10

Kiadó: Magvető (Rakéta Regénytár)
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1989
A kötés típusa: papírkötés
Oldalszám: 202 oldal
Ár: az a nagy igazság, hogy ebből nincs megvásárolható példány
ISBN-szám: 963-14-1491-4